gototop
JoomlaWatch Stats 1.2.9 by Matej Koval
Címlap

A keresés helye:

Keresendő kulcsszó mint

Összesen 29 találat.

1. oldal / 2
A várt stagnálás helyett nőttek a személyi jövedelmek és kiadások júliusban az Egyesült Államokban – tette közzé hétfőn a kereskedelmi minisztérium.
... alacsonyabb, mint egy évvel korábban – közölte Horváth Endre, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára. ...
A vártnál is kevesebben utaztak az év első öt hónapjában a BKV járművein, ez mintegy 756 millió forint bevételkiesést jelent a társaságnak – írta szombati számában a Népszava a vállalat igazgatóságának ...
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) benyújtotta az Európai Bizottságához az egységes területalapú támogatás (SAPS), valamint a különleges tejtámogatás előlegfizetésére vonatkozó beadványát − közölte a ...
Idén hat hónap alatt kétszer annyi kár keletkezett, mint tavaly egész évben – derül ki az Aegon biztosító jelentéséből. ...
Helyzetbe hozza a magyar kis- és középvállalkozásokat (kkv-kat) a közbeszerzési törvény módosítása, amelynek ezen kívül fontos célja a közbeszerzések jogi útvesztőinek felszámolása, valamint az, hogy megálljt ...
Nőtt az álláskínálat az utóbbi hetekben Fejér megyében; az idénymunkák megkezdődésének és a gazdaság lassú élénkülésének eredményeként a múlt év hasonló időszakához viszonyítva a hónap elején 62,7 százalékkal ...
Az osztrák jegybank (OeNB) hétfőn nyilvánosságra hozott prognózisában 1,6 százalékos GDP-növekedést jelez előre az idei évre a 2009-es 3,4 százalékos visszaesés után, valamint 1,8 százalékos növekedést ...
9. 100 milliárdos agrárkár sem kizárt
(Hírek/Hírek röviden)
A gyors felmérések szerint mintegy 100 milliárd forintos kár keletkezett a mezőgazdaságban, milliárdos károk vannak az erdőgazdaságban is - olvasható a Magyar Agrárkamara vasárnapi közleményében. ...
... lenne az euróövezetben, mint a jelenlegi "déli" tagállamoknak. ...
A szállodai szobák ára változatlanul a válság előtti szint alatt van − állapította meg csütörtökön közzétett elemzésében a hotel.info. Budapesten a szobaárak újra a 2008. évi szintre csökkentek.
Az elmúlt években jelentősen megnőtt a lakosság eladósodottsága, sokan több hitelt vettek fel, mint amennyit törleszteni tudnak. Annak érdekében, hogy a hitelfelvevők körültekintően dönthessenek, a Magyar ...
Több mint 130 millió forintos hazai és uniós forrásból képzi tovább több mint 150 dolgozóját a német érdekeltségű Phoenix Légrugó Technológia Gumiipari Kft. Nyíregyházán. ...
14. Nem nőtt tovább a munkanélküliség
(Hírek/Hírek röviden)
Megállt a munkanélküliség növekedése a februártól áprilisig tartó három hónapos időszakban: a munkanélküliségi ráta 11,8 százalék volt, ugyanannyi, mint január-márciusban - jelentette a KSH csütörtökö ...
Az OTP Bankcsoport az első negyedévben 42,4 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, ami több mint duplája az előző negyedévinek, 1 százalékkal magasabb a tavalyi első negyedévinél, és meghaladja ...
"Tavaly nyáron sokan legyintettek, amikor nyilvános megszólalásaimban azt állítottam, hogy hamarosan sok más ország ugyanazt a költségvetési kiigazítást lesz kénytelen végigcsinálni, mint amit mi 2009-ben" ...
Hetente átlagosan 5365 vállalkozás ellen rendelnek el adóvégrehajtást, az elmúlt egy évben folyamatosan mintegy 120 ezer vállalkozás neve szerepelt az adóvégrehajtás alá vont cégekről készült listán - ...
18. Meglódult az infláció Olaszországban
(Hírek/Hírek röviden)
Olaszországban több mint egy éve a legnagyobb ütemben emelkedtek a fogyasztói árak áprilisban, elsősorban a szállítási költségek növekedése miatt − közölte az olasz statisztikai hivatal, az Istat. ...
... továbbra is sokkal több a felszámolás alá vont cég, mint a nemzetgazdaság egészében. A cégalapítás rég látott lendületet vett, ami az adósságszédelgők növekvő aktivitására is utalhat. ...
A magyar élelmiszeripar termelése tavaly 1 százalékkal, a belföldi értékesítés 3 százalékkal csökkent, míg az export 5 százalékkal bővült – közölte az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>
cégeskönyvelés - menü
Hírlevél Feliratkozás
Címszavak felhő